Egy messzi messzi galaxisban... na jó, annyira nem is messziben, volt egy kislány, aki nagyon szeretett mindenféle főzőcskézős játékot, majd ahogy felcseperedett egyre többet lábatlankodott és ügyetlenkedett a konyhában, édesanyjának segítve, nem volt már kiút ebből, szenvedély lett belőle.
Olyannyira, hogy el is indultam ezen a pályán, de nagyot tévedtem, mert a szakma nem arról szól amit szeretek a gasztronómiában, így a szakmát lecserélem. Akkor mit szeretek benne? Amit a blogomon lát a kedves olvasó. Immáron a saját kicsiny konyhámban élem ki szenvedélyem és blogom által sokkal teljesebbnek is érzem.
A Gasztrofirkász név összekapcsolja azt a két dolgot amit szeretek, írni és főzni, valamint mindezekkel a témákkal foglalkozni. A konyhában mindig nagy segítségemre van két hű lakótársam Zsöme, a hősies szobatigris és Vacak, a bölcs mókusmajom.
Kinek főzök? Bár a mennyiségeket nem szoktam elaprózni, a család mégse olyan nagy, egészen pontosan a páromból áll, de mivel nagyon lelkes és önfeláldozó, soha nem vész kárba semmi. Mindent szeretek főzni, nem válogatok, attól függ épp milyen alapanyagok keltik fel a figyelmemet, azonban van ami örök, ilyen például a mascarpone, nem bírok betelni vele, egyszerűen imádom, így nem meglepően a mascarponés édességek a specialitásaim, rengeteget tudok variálni rajtuk és mindig jön új ihlet.
Azt is kiemelném amit nem szeretek, amit sokan valószínű furcsának fognak találni, mi is ez? Nem szeretem a túlcicomázott ételeket se a tányér közepén egy falat nagyonprofi ételeket, értem én, hogy művészet, csak azt nem, hogy miért is viszik sokan túlzásba, számomra akkor igazi egy étel ha az ízéről szól nem pedig a kinézetéről, az egyszerű dolgok tudnak a legszebben mutatni. Az újítást is értem, én is szoktam, de vannak olyan ételek amik pontosan úgy tökéletesek ahogy egyszer valaki megálmodta őket. Ez az én szokatlan felfogásom.
Nem is húznám tovább a szót, tekintsetek be népes kis konyhám világába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése